További sportok

Usain Bolt megsérült egy jótékonysági focimeccsen

A nyolcszoros olimpiai bajnok rövidtávfutó Jermain Defoe megindulását próbálta megakadályozni, ekkor történt meg a baj.

Az angol Premier League-ben vitézkedő Chelsea otthonául szolgáló Stamford Bridge-en jótékonysági labdarúgó mérkőzést rendeztek, amelyen a legendás rövidtávfutó, Usain Bolt is stoplist húzott. Az angol öregfiúk válogatott mérkőzött meg egy világválogatott veterán csapat ellen, amelyben különféle sportágak futballszerető képviselői kaptak helyet. Közéjuk tartozott a jamaicai sprinter is.

A 37 esztendős futó először csatárként szerepelt a meccsen. Ahogy telt az idő, a védelemben találta magát. Ott az egyik akció során nem mással, mint Jermain Defoe-val kellett farkasszemet néznie.

Az 57-szeres villámléptű angol válogatott csatár épp kapura tört, Bolt pedig igyekezett elvenni tőle a labdát. A sprinter azonban a szerelési kísérlet során súlyosan megsérült majd a sarkát fájlalta. Defoe nem hitte, hogy nagy a baj, az akciót góllal fejezte be.

Az angolok a gólt ünnepelték, miközben észlelték, hogy aligha szimulál Bolt. A pályára hívták az orvosi stábot, majd a tizenegyszeres világbajnok lábát sínbe tették és hordágyon volt kénytelen elhagyni a pályát. Utóbb kiderült, elszakadt az Achilles-ina.

Az angol csapat végül 6-3-ra nyerte meg a mérkőzést, amelyen Bolt bár gólt nem szerzett, kiosztott egy gólpasszt az olasz ikonnak, Alessandro Del Pierónak. Az ütközet után Bolt a közösségi oldalán közzétett posztjában számolt be sérülése súlyosságáról. Követői gyors felépülést kívántak neki.

Bolt pályafutása során kacérkodott azzal, hogy labdarúgó legyen. 31 éves korában a Borussia Dortmund csapatánál járt próbajátékon, majd a norvég Strömsgodsetnél és az ausztrál Central Coast Marinersnél is tesztelték. Az ausztrálok szerződtették volna, miután egy felkészülési mérkőzésen két gólt vágott, végül magas fizetési igénye miatt nem lett a dologból semmi.

Nyitókép: Pixabay