Ismét lesz az F1 mezőnyében egy Kimi, csak őt Antonellinek hívják, nem Räikkönennek
A Jégember elmondta, örül annak, hogy névrokona esélyt kap arra, hogy megmutassa, mire képes.
2025-ben már nem Lewis Hamilton lesz George Russell csapattársa. A hétszeres bajnok ugyanis idén már a Ferrari színeiben fog versenyezni. A Mercedes csapatának így új versenyző után kellett nézni.
Felvetődött annak a lehetősége, hogy Michael Schumacher fia, Mick Schumacher tartalék veresnyzői állásából előléptetve ülést kap. Toto Wolff csapatfőnök azonban másként döntött. A Mercedes juniorjának, Andrea Kimi Antonellinek szavazott bizalmat.
Antonelli szerződtetését a Mercedes az Olasz Nagydíjon jelentette be. A futamon Kimi Räikkönen is felbukkant, ennek kapcsán az F1 hivatalos oldala meg is interjúvolta a finnt, hogy mit szól hozzá, névrokona hozzá hasonlólan fiatalon lehetőséget kap a bizonyításra. Räikkonen néhány mondatban válaszolt a kérdésre.
A Ferrarival világbajnoki címet nyert, immáron visszavonult egykori F1-es pilóta örömét fejezte ki. Hangsúlyozta, izgalmasnak találja, hogy a rajtrácson sok új arc lesz jövőre. Véleménye szerint jót tesz a sportágnak, hogy több fiatal is bemutatkozhat, azt is nagyszerű hírnek tartja, hogy Antonelli személyében egy olasz is ott lehet a királykategóriában.
A McLaren, a Lotus és az Alfa Romeo egykori versenyzője kitért arra, ma már mennyivel más a fiatalok felkészítése a Forma-1-re, hiszen ma már rendelkezésre állnak szimulátorok is. Az ő idejében ilyesmi még nem létezett, be kellett ugrani az autóba és a pályán kellett megmutatni, mire képes az ember. Räikkönen úgy véli, manapság a fiataloknak könnyebb a dolguk, hiszen gyakorolhatnak és alaposan felkészülhetnek.
Räikkönenn fia, Robin már évek óta gokatozik és arra készül, hogy ő is versenyző lesz. A Jégember úgy véli, jó úton járnak. Azt azonban még nem tudja, mi lesz az ifjú Räikkönenből, számára azonban az a legfontosabb, hogy élvezi a gyermek, amit csinál.
Nyitókép: Pixabay