Motorsport

46 éves lett Valentino Rossi

Idézzük fel ennek apropóján az olasz motorversenyző legnagyszerűbb győzelmeit!

Donington, 2000

Az olasz a 125 és a 250 köbcentis világbajnokságot is megnyerte, ezt követően páros lábbal rúgta be az 500 köbcentis bajnokság ajtaját. Az idény első két futamát ugyan nem tudta befejezni, rövid idő alatt ráeszmélhetett mindenki, hogy gyakori vendég lesz a pódiumon. Először a Brit Nagydíjon állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Gyengén sikerült rajtját követően körről körre tört előre, majd a szoros befutót követően Kenny Roberts Jr. és Jeremy McWilliams futott be mögötte.

Suzuka, 2001

A Honda versenyzőjeként, a világbajnoki cím legfőbb várományosaként vágott neki az új ezred első szezonjának. A nyitányon behúzta a japán versenyt, miután nagy csatában maga mögé utasította honfitársát, Max Biaggit. Ez volt az a futam, ahol Rossi egyezményes nemzetközi jellel jelezte egy előzés alkalmával, hogy nem tetszett neki, hogy Biaggi nem hagyott neki korábban elég helyet.

Welkom, 2004

Három egymás utáni évben szerzett világbajnoki cím után a Doktor Hondáról Yamahára váltott. Sokak szemében ez minimum megkérdőjelezhető döntés volt, ám Rossi rögtön az első versenyén nyerni tudott új csapata színeiben. Dél-Afrikában négy Honda szelte át a célvonalat mögötte.

Laguna Seca, 2008

Rengeteg rajongója a 2008-as amerikai futamot tartja Rossi legzseniálisabb versenyének. A hétvége során Casey Stoner tűnt a leggyorsabbnak, a versenyen viszont Rossi komoly erőpróbára késztette. Az ausztrál a célegyenes előtti kanyarban bukott, a Doktor győzelmét a befutónál már senki és semmi sem veszélyeztette.

Assen, 2015

Rossi kilencszeres világbajnokként már az idény elején az élre tört az összetett pontversenyben. Assen előtt viszont egyetlen pontra csökkent az előnye Lorenzóval szemben. Az olasz nagyot csatázott Marc Marquezzel a győzelemért, a két motor össze is ért, végül a Doktort intették le elsőként.

Nyitókép: Pixabay