HírekMotorsport

Marc Márquez úgy véli, nem ő a bajnoki cím fő esélyese

Burirami teszteredményei igen jónak mondhatóak, ennek ellenére saját meglátása szerint Francesco Bagnaia számít a MotoGP legfőbb favoritjának.

A Ducati 2025-re fejlesztett motorblokkja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A két gyári pilótával egyetértésben a márka így a 2024-es erőforrásokat fogja használni. Mindkét napon a bolognaiak végeztek az első helyen, ám nem Francesco Bagnaia, hanem Marc Márquez volt a leggyorsabb.

Csütörtökön Márquez megfutotta a teszt leggyorsabb körét, emellett futott egy remek átlagidejű versenyszimulációt is, írta meg a p1race.hu. Több mint hat tizedmásodpercet vert Pedro Acostára, aki e tekintetben második helyen végzett. Ez meglehetősen nagy különbségnek számít, hiszen egy 23 körös etapról beszélünk.

Márquez eredményei láttán sokan úgy vélik, ő az idei bajnoki cím fő esélyese. A nyolcszoros világbajnok azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket, önmagát a második helyre rangsorolja. Úgy nyilatkozott, szerinte Pecco az egyértelmű favorit, de Jorge Martín is ott van az esélyesek között.

Martín a teszten nem vehetett részt sérülése következtében. Felhívta azonban Márquez a figyelmet arra, hogy ettől még nem szabad elfeledni, milyen jó versenyző. Kiemelte, hogy Marco Bezzecchi is rendkívül jó tempót futott az Aprilával.

Álex Márquez, Marc Márquez testvére számára is jól alakult a tesztidőszak. Buriamban mind a két napon második helyen végzett, míg Sepangban végig ott volt az első háromban. Sőt, az utolsó napon az ő neve szerepelt a rangsor élén.

Marc Marquez meglátása szerint öccse eredménysora a legfigyelemreméltóbb az előszezonból. Elmondása szerint a fivére érzékeny arra, hogy olyan motor legyen alatta, ami passzol hozzá, de tisztában van azzal, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy jó legyen a tempója.

Nyitókép: Pixabay