Casey Stoner a Valentino Rossival való kapcsolatáról beszélt
Az ausztrál exmotoros elárulta, jó néhány évvel ezelőtt kibékültek Valentino Rossival, most pedig közösen motoroztak egyet és remekül érezték magukat.
Néhány héttel ezelőtt megtörtént az, amire sokan azt hitték, soha sem fog sor kerülni. Valentino Rossi ugyanis meghívta egykori riválisát, Casey Stonert a ranch-ra, ahol felvételek készültek arról, hogy milyen jól érzik magukat egymás társaságában, írta meg a p1race.hu. Mi több, állítólag nem ez volt az utolsó ilyen eset.
Annak idején a MotoGP-ben igen kiélezett volt kettejük párharca. Tusakodásuk 2011-ben Spanyolországban csúcsosodott ki, amikor Rossi elesett, motorjával pedig Stonert is elsodorta, amelyet követően heves vitába kerültek egymással. Stoner szerint lett volna rá opció, hogy megelőzzék az elmérgesedett helyzetet, ha a mostanihoz hasonló eseményeken vesznek részt együtt.
A La Gazetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elárulta, már nem tekintenek ellenségként egymással Rossival, lezárták a múltat. Stoner hangsúlyozta, mindig tisztelte Rossit az eredményeiért, ugyanakkor nem tagadta, egy időben ellenségként tekintettek egymásra. Amióta azonban felhagytak a versenyzéssel, már másként tekintenek vissza a dolgokra és egymásra is.
Szót ejtett a ranch-ról is, amely több, mint egy edzőpálya. Valójában egy utánpótlásnevelő központ lényeges eleme. Rossi jó ideje üzemelteti a VR46 Akadémiát, emellett van csapata a MotoGP-ben is.
Stoner élvezte, hogy egykori vetélytársával motorozhat egy pályán immáron különösebb tét nélkül. Úgy fogalmazott, hogy lenyűgöző, amit a ranchon alkotott. Állítása szerint ő is szeretne fiatal motorversenyzkőkkel dolgozni a jövőben.
Az ausztrál exmotoros élvezte a közös motorozást, ugyanakkor a fizikai felkészültsége már nem olyan, mint régen. Az alkarjára panaszkodott, úgy érzi, már nem olyan, mint annak idején. Felvetődött benne, hogy megműtteti, mert úgy érzi, nem csak egy kisebb problémáról van szó.
Nyitókép: Pixabay