Forma-1Hírek

Elválnak a Mercedes és Mick Schumacher útjai

Michael Schumacher fia nem kapott ülést a német istállótól és más csapattól sem az F1-ben, így pályafutása új fordulóponthoz érkezett.

Mick Schumacher a 2023-as és 2024-es idényben a Mercedes tartalékversenyzője volt. Abban a reményben tette mindezt, hogy a 2025-ös szezonban lehetőséget kap majd a Száguldó Cirkusz mezőnyének valamelyik csapatánál. Erre azonban nem került sor.

Bár egy hely megüresedett a németeknél azt követően, hogy Lewis Hamilton átigazolt a Ferrarihoz, Toto Wolff csapatvezető választása nem Mick Schumacherre esett. George Russell csapattársa a 2025-ös idényben az olasz Andrea Kimi Antonelli lesz. Mick Schumacher úgy döntött, új lehetőség után néz.

A Mercedes közleményt adott ki, amelyben leszögezték, hogy a hétszeres bajnok fia maga döntött úgy, hogy szerepkörét elhagyja a 2024-es idény végén. Schumacher a két szezon során a Mercedes szimulátorában dolgozott, ezt tette a versenyhétvégék során is. Ezen felül több teszten is részt vett a csapat aktuális versenyautóival.

Tavaly tagja volt a WEC mezőnyének. A sportautó-világbajnokságban az Alpine csapatával szerepelt, Japánban egészen jól teljesített, hiszen felállhatott a dobogóra.

Toto Wolff hálát mondott Mick Schumachernek. Hangsúlyozta, hogy Mick egy remek versenyző, és esélyt érdemel arra, hogy kiváló bajnokságokban vegyen részt. Élete új fejezetéhez sok sikert kívánt a Mercedes csapatfőnöke.

Mick Schumacher is hálás köszönetet mondott Toto Wolffnak és a Mercedes egész csaptának. Úgy véli, hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatott, hiszen ezen periódus során a mérnöki oldallal is megismerkedhetett. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nehéz volt neki néznie azt, hogy mások versenyeznek, most teljes mértékig a versenyzésre akar koncentrálni.

Egy ideig még reménykedett abban, hogy a Saubernél ülést kap. Végül azonban nem őt, hanem Gabriel Bortoletót válaszotta a csapat az F1 utolsó üresen maradt pozíciójának betöltésére. Mick Schumacher így úgy határozott, másik sorozatban fog szerepelni 2025-ben.

Hasonlóan 2024-hez, a hosszútávú sportautó-világbajnokságban, a WEC-ben fog szerepelni, immáron azonban teljes erőbedobással. Az Alpine színeiben fog versenyezni. A német csapattársai Charles Milesi, Paul-Loup Chatin és Ferdinand Habsburg lesznek. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a 35-ös és 36-os rajtszámú versenyautót milyen felállásban fogja vezetni az említett négyes.

Nyitókép: Pixabay