Visszaül az iskolapadba Sebastian Vettel
Ez nem ez a fajta visszatérés, amit a rajongói titkon reméltek.
A négyszeres bajnok Sebastian Vettel 2022-ben teljesítette utolsó futamát a Forma-1-ben. Akkor az Aston Martin színeiben versenyzett, ám már az idény közben bejelentette, nem folytatja a Száguldó Cirkuszban. Helyére Fernando Alonsót igazolta le a csapat.
Vettel visszatérése jó ideig beszédtémát szolgáltatott a sajtó számára. Legutóbb arról szóltak a hírek, hogy a Porsche Hypercar-programjában vehet részt. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem fog egyhamar versenyautót vezetni a német.
Az immáron 37 éves Vettel a versenypályák helyett az iskolapadba tér vissza. Egy mezőgazdasági kurzusra iratkozott be. Elmondása szerint amennyiben elvégzi, akkor képes lesz egy vállalkozás irányítására, írta meg az RN365 portál.
A Red Bull színeiben négy egyéni bajnoki címet szerző, a Ferrarival és az Aston Martinnal viszont már kevésbé sikeres Vettel Svájcban lakik a családjával. Egy tanya birtokosa, ezen felül egyfajta környezetvédelmi aktivistaként is működött az elmúlt években.
Teljesen azonban nem szakadt még el a versenyzéstől. A Bajnokok Tornájának 2025-ös megmérettetésén például részt fog venni a tervek szerint. Honfitársával, Michael Schumacher fiával, Mick Schumacherrel képez majd duót.
Mick Schumacher kapcsán viszonylag friss hír, hogy elhagyja a Mercedes F1-es csapatát, és nem lesz a továbbiakban a németek tartalék versenyzője. E helyett a WEC-ben fog 2025-ben szerepelni az Alpine színeiben. Arról, hogy kik lesznek a csapattársai, ebben a cikkben írtunk.
Nyitókép: Pixabay