HírekLabdarúgás

Fábio Coentrao bajba került, de nem hajlandó nyilatkozni

Azzal vádolják, hogy halászengedély nélkül bérelt hajót a vállalkozásához és nem minden áruról rendelkezett papírokkal.

Fábio Coentrao meglehetősen fiatalon, 33 esztendősen vonult vissza. Utolsó klubcsapata a portugál Rio Ave volt, ám 2021 nyarán szögre akasztotta a stoplist. Karrierje utolsó éveiben megannyi sérülés hátráltatta.

Annak idején a Rio Ave ifi csapatában kergette a labdát, amikor felfigyelt rá a Benfica. Később a Nacional és a Real Zaragoza együttesének kötelékeiben is futballozott, mígnem 2011 júliusában a Real Madrid 30 millió euróért szerződtette.

Több szezonon keresztül is meghatározó játékosa volt a csapatnak a bal oldali védőként, szélsőként és védekező középpályásként is bevethető futballista. A spanyol együttessel két Bajnokok Ligáját nyert, a portugál válogatottban pedig 52 alkalommal lépett pályára.

2016-ban a Real Madrid kölcsönadta a Monacónak, majd a Sporting CP és a Rio Ave színeiben játszott. Végül 2021 júliusában döntött úgy, hogy befejezi a pályafutását. Ezt követően nem maradt kapcsolatban a futballal.

Mivel halász családból származik, úgy döntött, halászattal fog foglalkozni. A Jornal de Noticias cikke szerint a hatóságok a cége ellenőrzésekor hiányosságokat tapasztaltak. Több mint egy tonna illegális árut találtak az egyik raktárában az egyik kikötőnél, írta meg a 24.hu a cikkében.

Az ellenőrök olyan homárt, garnélát és rákot tartalmazo tartályokat találtak, amelyek közül 760 kilónyi semmilyen papírral nem rendelkezett. 260 kiló áruról rendelkezett számláról, ám a telephelyen nem volt engedély a hal forgalmazására illetve értékesítésére. Ennek következtében minden árut lefoglaltak, és várhatóan visszaengedik őket a tengerbe. Coentrao nem nyilatkozott az ügy kapcsán.

Nyitókép: Pixabay