Forma-1

Lewis Hamilton Sebastian Vettelt méltatta Kuala Lumpurban

A hétszeres világbajnok Malajziában járt, hogy a Petronas központjában elköszönjön a Mercedes üzemanyag-beszállítójától.

Kevesen hitték volna, hogy ennyi együtt töltött év után Hamilton nem a Mercedes színeiben fejezi be a pályafutását. A 2021-en drámai körülmények között elbukott vilábajnoki cím után azonban fordulatot vett a brit és a csapata közötti kapcsolat. Végül Hamilton úgy döntött, hogy a 2025-ös idényben már a Ferrari színeiben fog versenyezni.

Búcsúkörútja alkalmával ellátogatott a Malajziában található Petronas központba is. A vállalat munkatársai előtt színpadra állt, ahol felmerült egy nagy rivális, Sebastian Vettel neve. A brit és a német 2017 és 2019 között hatalmasakat csatázott egymással. Végül minden alkalommal Hamilton jött ki győztesen kettőjük csörtéjéből.

A hétszeres bajnok elárulta, riválisai közül Vettelt tiszteli a leginkább. A német nem is a pályán nyújtott teljesítményével vívta ki a tiszteletét, hanem azzal, hogy rendkívül szenvedélyes, empatikus és másokkal is törődik. Szerinte egyedül Vettel törekszik arra, hogy ezt a platformot valami jóra használja – írta meg az M4 Sport.

Mint ismert, Vettel az elmúlt években aktívan részt vett különböző környezetvédelmi kampányokban is. Hamiltont ez a hozzáállás emelte a németet a többi kollégája fölé. Ugyanakkor leszögezte, a versengést is élvezte vele.

Búcsúja alkalmával visszaemlékezett utolsó Mercedeses futamára. Abu-dzabiban a mezőny hátsó szekciójából indulva küzdötte fel magát a negyedik helyig. Ez elmondása szerint erőt és hitet adott számára egy meglehetősen komplikált szezont követően.

A Petronas dolgozóinak azt tanácsolta, mindig igyekezzenek a létező legpozitívabban felkelni. Az olyan futamok, mint amilyet a szezonzárón futott, megerősítik abban, hogy még mindig jó a tempója. A folytatásra reménnyel tekint, ám az már a Ferrari színeiben esedékes.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük