Kiderült, mitől gyulladt ki többször is a fű a Japán Nagydíj versenyhétvégéjén
A képernyőn rendre csak azt láthatták a rajongók, hogy egyszer csak lángol a pálya mellett a gyepszőnyeg.
A hétvégén rendezték a Japán Nagydíjat, amelynek második szabadedzésén nem egy szokványos jelenség játszódott le. Történt ugyanis, hogy kigyulladt a közvetlenül a pálya mellett lévő pázsit. Hozzá kell tenni, nem volt a fű valami üde, meglehetősen száraznak, sárgának látszott. A jelenség a szombati időmérő edzésen is megismétlődött.
Nagy Dani a saját Facebook-oldalán közzétett egy videót, amelyben elmagyarázta, miként történhetett meg mindez. Szerinte az történik ilyenkor, hogy az F1-es autók padlólemeze leér az aszfaltra. A kopólemez ilyenkor szikrákat hány, a forró szikrák pedig azonnal képesek lángra lobbantani a gyepfelületet.
Az FIA négy intézkedést is foganatosított
Bár a sportbírók gyorsan intézkedtek és hamar eloltották a tüzet, a Nemzetközi Automobil Szövetség nem érte be ennyivel. Úgy határoztak, hogy a füvet a lehető legrövidebbre kell vágni, a száraz füvet pedig ezzel párhuzamosan eltávolították az érintett területekről. Ezen felül a fű nedvesítéséről is gondoskodtak, megelőzvén a hasonló tűzeseteket. Mindezeken felül elrendelték,hogy egy erre szakosodott beaavatkozócsapat állomásozzon a pálya körül.
Nem ez volt az első ilyen eset az F1 történetében
Tavaly a Kínai Nagydíj pénteki gyakorlása során kétszer is lángra lobbant a bukótérben található pázsit. Az okokat akkor is lázasan kutatták. Akkor a helyi pálya hetes kanyarjának belső ívén pattant ki először a tűz.
A tüzet hiába oltották el, a második etapban ismét füstölni, majd égni kezdett a gyepszőnyeg. A szervezők munkáját segítette, hogy a későbbiek során eleredt az eső, így esélyük sem volt újból felcsapniuk a lángoknak. A pilóták is fellélegezhettek, hiszen a tűzesetek minden esetben piros zászlós megszakítást vontak maguk után.
Továbbra is rejtély, hogy miért csak mostanság történnek ilyen esetek
Szikrákat korábban is szórtak már az F1-es autók, így sokakban felvetődött, hogyhogy eddig nem gyulladt ki soha az aszfalt melletti füves terület. Már tavaly is voltak olyan elképzelések, hogy a füvet gyúlékony anyaggal kezelték a zöldebb hatás érdekében. Most a Japán Nagydíj versenyhétvégén a pázsit színét látva erről nem igen lehetett szó, így tehát további találgatások tárgyát képezheti az, mi az oka a nem szokványos esetnek.
Nyitókép: Pixabay