Labdarúgás

Több UEFA-ponttal gazdagodott a Fradi mint legutóbb

Tíz UEFA-koefficienspontot zsebelt be a szezonbeli teljesítményéért a Ferencváros.

A Viktoria Plzen ellen összetettben 3-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros így búcsúzni kényszerült az Európa Ligából. Bár a hazai mérkőzésen 1-0-ra nyerni tudtak a zöld-fehérek, a visszavágón nem sok esélyük volt. Már az első félidőben 3-0-ás hátrányba kerültek, a szünet után pedig nem tudtak megújulni.

Az alapszakaszból továbbjutó fővárosiak öt győzelemmel és öt vereséggel zárták a sorozatot. Ez 50 százalékos teljesítménynek tekintető, aminél csak a 2019/2020-as szezonban szerepelt jobban a csapat 52,3%-os eredménnyel, valamint az előző kiírásban, 69%-os teljesítménnyel. Azt persze hozzá kell tenni, hogy a Fradi a legutóbbi idényben csak a harmadik számú európai sorozatban, a konferencialigában játszott.

Az FTC egymás után harmadik alkalommal lépett túl az alapszakaszból vagy az elődjéből a csoportkörből. Most 10 UEFA-koefficienspontot kaptak a zöld-fehérek a teljesítményükért, a legutóbbi idényben 9-et zsebeltek be. A 2022/2023-as szezonban kaptak csak ennél többet, 12-t.

Összességében nem lépett előre a Ferencváros, amely 39 ponttal a ranglista 55. helyét fogja elfoglalni a pillanatnyi állás szerint, írta meg a Nemzeti Sport. Amennyiben megnyeri a bajnokságot a csapat, akkor esélyes, hogy a nyáron a BL-selejtező második körében kiemeltként kezdhetné meg a küzdelmeket a nemzetközi kupában. Ehhez persze le kellene dolgoznia az FTC-nek az ötpontos hátrányát a Puskás Akadémia együttesével szemben.

Az országrangsorban Magyarország a huszonnegyedik, éppen 24 ponttal. Megelőzi hazánkat Ukrajna 0,4 ponttal, Románai pedig 0,75 ponttal áll mögöttünk. Amennyiben nem a Ferencváros, hanem a felcsútiak lesznek a bajnokok, akkor nekik vélhetően a selejtező első fordulójában játszaniuk kell a Bajnokok Ligájában.

A Ferencváros anyagilag jól járt a sorozatban való szerepléssel. A szezonban elért eredményei alapján 7,8 millió euró jár a csapatnak, amely 3,2 milliárd forintnak felel meg.

Nyitókép: Pixabay