Labdarúgás

Dani Carvajal nem marad a Real Madridnál

A csapatkapitány a stoplist még nem akasztja szögre.

Nem volt igazán jó szezonja Dani Carvajalnak. A 34 éves spanyol hátvéd gyakran csak csereként lépett pályára vagy a kispadról nézte végig a mérkőzéseket. Álváro Arbeloa egyértelműen posztriválisát, Trent-Alexander Arnoldot favorizálta. Mindösszesen 976 percet töltött a pályán a bajnokságban, 96 percet a Bajnokok Ligájában és 13 percet a spanyol kupában.

Carvajal nem került be a spanyol válogatott keretébe sem. A kevés játéklehetőség láttán nem meglepő, hogy másik csapatban folytatja a pályafutását. Arra egyelőre nem derült fény, hogy hol fog játszani a következő idényben.

A Real Madridnál nevelkedett labdarúgó a Castilla színeiben játszotta első felnőtt mérkőzését. 2012 nyarán Leverkusenben kötött ki, ahol remekül ment neki a játék. 2013 nyarán le is csapott rá a Real Madrid, immáron az első csapat játékosaként számított rá a fővárosi együttes.

Klubjával hatszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ötször az európai szuperkupát és öt alkalommal a klubvilágbajnokságot. A spanyol kupát kétszer emelhette a magasba, míg a La Ligát négyszer hódította el a habfehérekkel.

Mindeközben a válogatottal is szép sikereket ért el. 2023-ban megnyerte a spanyol nemzeti csapattal az UEFA Nemzetek Ligáját, a rákövetkező évben pedig tagja volt az Európa-bajnokságot nyert együttesnek.

Az utóbbi években többször súlyos sérülések hátráltatták Carvajalt. Amikor a Real Madrid tavaly nyáron leigazolta Trent-Alexander Arnoldot, sejteni lehetett, hogy meg vannak számlálva a napjai a spanyol hátvédnek a madridiaknál.

Nyitókép: Depositphotos