Labdarúgás

40. születésnapját ünnepli Cristiano Ronaldo

Az ezredik góljára hajtó futballcsillag még mindig fitt és nem gondol a visszavonulásra.

Jelenleg a Szaúd-arábiai első osztályban rúgja a bőrt Cristiano Ronaldo, aki 1985. február 5-én látta meg a napvilágot Madeirában. Utánpótlás játékosként az Andorinha, a Nacional és a Sporting CP csapataiban kergette a labdát. Felnőttként a 2002/2003-as idényben a Sporting CP B majd első számú csapatában futballozott, mígnem 2003-ban leigazolta őt a Manchester United.

Egészen a 2009-es szezonig volt a vörös ördögök meghatározó sztárja. 196 mérkőzésen 84 gólt szerzett az angol csapat színeiben, amellyel három bajnoki címet szerzett, megnyerte az FA kupát és a 2007/2008-as idényben a Bajnokok Ligája serlegét is a magasba emelhette.

A legemlékezetesebbek a Real Madridnál töltött évei voltak, ahol 2009 és 2018 között futballozott. 438 tétmeccsen 438 találatot jegyzett, kétszer nyerte meg a spanyol bajnokságot, kétszer a spanyol kupát és négyszer hódította el a madridi alakulattal a Bajnokok Ligáját. 2018 nyarán némileg váratlanul a Juventushoz szerződött.

Az olaszokkal kétszer is megnyerte a bajnokságot, ám a 2020/2021-es idényben csak az olasz kupát nyerte meg a Juventus. Ezután visszaigazolt szeretett klubjához, a Manchester Unitedhez, ahol házi gólkirály lett, harcban volt a Premier League mesterlövészi címéért, végül harmadik helyen végzett Salah és Son mögött. Trófeát nem nyert a csapattal, majd miután 2022 végén rávilágított, milyen hiányosságokkal küzd a Manchester United, közös megegyezéssel szerződést bontott csapatával.

Ezt követően Szaúd-arábiába, az All Nassr csapatához igazolt, ahol csillagászati összegű fizetést ajánlottak neki. Ezt követően önzönleni kezdtek az európai sztárjátékosok az országba. Odaigazolt Neymar, Benzema majd számos fiatalabb labdarúgó is.

A portugál nemzeti csapattal is sikereket ért el

Azt követően, hogy a 2004-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon a döntőben alulmaradt a Cristiano Ronaldo fémjelezte portugál csapat Görögországgal szemben, 2016-ban ismét eljutott a fináléig a kontinenstornán a válogatottal. A franciák elleni meccs elején megsérült, társai azonban hősies küzdelemben, egy hosszabbításban szerzett góllal megnyerték a meccset a jóval esélyesebb gallok ellen. 2019-ben megnyerte a portugálokkal a Nemzetek Ligáját is, a hőn áhított világbajnoki címet azonban még nem tudta begyűjteni a válogatottal.

Egyéni sikerekben bővelkedik

Az aranycipőt négyszer nyerte meg, háromszor választották a FIFA legjobb játékosának, négyszer nyerte meg az UEFA legjobb játékos díjat, ezen felül ötszörös aranylabdásnak mondhatja magát. 2009-ben Puskás díjas gólt szerzett.

A Bajnokok Ligájába 15 gólt szerzett a 2017/2018-as idényben. Nem véletlenül hívják Mr. Bajnokok Ligájának, hiszen 140 gólt szerzett a sorozatban, amivel minden idők legeredményesebb játékosának számít a BL-ben. A nemzeti csapatban 135 gólt jegyzett eddig, amivel csúcstartó. Mivel a válogatottságtól még nem vonult vissza, góljai számát még gyarapíthatja.

Jelenleg 923 gólnál jár, beleszámítva a klubjaiban és a válogatottban szerzett találatait. Könnyen lehet, hogy eléri az 1000 gólos álomhatárt is, ám ehhez még néhány szezont le kell húznia. Klubjával 2026-ig szóló szerződéssel rendelkezik. Mivel kitűnő egészségi állapotnak örvend, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ott lesz a 2026-os világbajnokságon is a portugál válogatottal.

Nyitókép: Pixabay