Szinte biztos, hogy Kerkez Milos klubot vált a nyáron
Az átigazolási hírekben jól értesült Fabrizio Romano fontos híreket tett közzé a magyar válogatott hátvédjével kapcsolatban.
Minden kétséget kizáróan az egyik legkeresettebb balhátvéd jelenleg a piacon Kerkez Milos. A Bournemouth játékosa valósággal berobbant az angol Premier League-be, ahol gólokkal, gólpasszokkal segíti csapatát. Nem mellesleg remek védekezésével számos ponthoz segítette már hozzá a klubját.
Kiváló játékával számos csapat érdeklődését felkeltetette. Jó ideje ott van a legjobb angol csapatok radarján a válogatott védő, többek között a listavezető Liverpool is figyeli. Jó esély van rá, hogy a nyártól a vörösök színeiben folytatja pályafutását.
Erről nem más, mint maga Fabrizio Romano számolt be, aki az egyik, ha nem a legnagyobb átigazolási gurunak számít. Az újságíró a Facebook-oldalán szellőztette meg a hírt, hogy a bajnokság hetedik helyén álló csapat védője klubváltásra készül a nyáron. Azt is felfedte, hogy célállomása a Liverpool lehet.
Minderről hosszasan beszélt a YouTube csatornájára feltöltött videójában. Kiemelte, hogy remek teljesítményt nyújtott ebben az idényben. Új ügynöke Fali Ramadani, a játékost több csapat is ostromolja. Szinte biztos, hogy egy top csapatban fog szerepelni ősztől. Az egyik spanyol portál, a Fichajes azt írta, hogy a Real Madrid is szeretné a soraiban tudni.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a klubnak, amelyik szerződtetni akarja
Kerkez Milos piaci értékét a transfermarkt.com portál 28 millió euróra becsüli. Nem volna azonban meglepő, ha a Bournemouth ennél több pénzt kérne a kiváló hátvédért. A hírek szerint akár 40 millió euróra is rúghat ez az összeg.
Annak idején Magyarországon is játszott, az NB II-ben 16 alkalommal lépett pályára a Győr színeiben a 2020/2021-es idényben. Abban a szezonban a Magyar Kupában is volt két meccse a győriekkel, sőt, az ETO Akadémia színeiben még a megyei első osztályban is pályára lépett öt találkozón.
Útja ezt követően az AC Milan U-19-es csapatához vezetett, az olaszok 200 ezer euórért vásárolták meg a játékjogát. A következő csapata az AZ Alkmaar volt, a hollandok 2,7 millió eurót fizettek érte. A Bournemouth közel 18 millió euróért kaparintotta meg a hollandoktól 2023 nyarán.
Nyitókép: Pixabay