Oscar Piastri lesz Max Verstappen fő kihívója?
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint nem Lando Norris a címvédő elsőszámú vetélytársa.
Miután Oscar Piastri megnyerte a Szaud-arábiai Nagydíjat, átvette a vezetést az egyéni pontversenyben csapattársától, Lando Norristól. Az ausztrálnak 99 pontja van, de ott lohol a nyakában Norris 89 ponttal, továbbá lőtávolban van még hozzá képest Verstappen is, akinek neve mellett 87 egység szerepel. Teljesen nem lehet leírni George Russell bajnoki esélyeit sem, a brit eddig 73 egységet gyűjtött.
Ebben a szezonban úgy fest, hogy a McLarené a domináns autó. A brit istálló versenyzői azonban több hibát is vétettek, Verstappent így nem tudták eddig leszakítani magukról. Egyelőre úgy fest, hogy a trónkövetelők közül Piastri a legmagabiztosabb.
A bajnokság kimenetele a szezon ezen pontján szinte megjósolhatatlan. Még rengeteg futam van hátra, a legvalószínűbb az, hogy Oscar Piastri, Lando Norris és Max Verstappen közül kerül majd ki a végső győztes. Könnyen lehet, hogy az idény közbeni fejlesztések döntik majd el, hogy ki nevet a végén.
A Red Bull reményekkel telve várja az imolai versenyhétvégét, ahol több innovációt is bevetnek terveik szerint. Az energiaitalos csapat tanácsadója, Helmut Marko azt reméli, hogy még a fejlesztések előtt sem lesznek versenyképtelenek. Miamiban Verstappen számára egy dobogós helyezés megfelelő lehet ahhoz, hogy versenyben maradjon.
Az osztrák úgy véli, Verstappen elsőszámú kihívója nem Norris, hanem Piastri. A kérdés szerinte az, hogy képes lesz-e a jelenlegi éllovas egyenletesen teljesíteni egy teljes éven keresztül, írta meg az Speedweek alapján az M4 Sport. Mint ismert, 2024-ben volt néhány futam, ahol jócskán elmaradt a tempója a csapattársáétól.
A Red Bullnál igyekeznek a pozitívumokra fókuszálni. A gyengén sikerült bahreini versenyhétvégét követően a legutóbbi körözés alkalmával sanszuk volt a győzelemre is. Sok múlik a beállításokon, a jelek szerint úgy fest, ha el tudják őket találni, nagyon is versenyképesek lehetnek, ám ha nem, akkor a középmezőnyben kell harcolniuk a pontokért.
Nyitókép: Pixabay