HírekTovábbi sportok

Fontos bejelentést tett LeBron James

Limitált kiadású alkoholos ital fogja viselni a nevét.

Az észak-amerikai kosárlabda bajnokságban, a Los Angeles Lakers csapatában játszó LeBron James előre jelezte, fontos hírt fog közzétenni. Rengetegen várták, hogy talán arról fog beszámolni, hogy másik csapatnál folytatja a pályafutását. Kiderült azonban, hogy nem erre gondolt.

Egy médiahacket követett el, ugyanis egy reklámban szerepelt. Az idén 260 esztendős francia konyakmárkával, a Henessyvel működik együtt, és közösen piacra dobtak egy limitált kiadású, az NBA-bajnok játékos nevével ellátott konyakot, írta meg a Nemzeti Sport. Nem most vette kezdetét egyébként az együttműködés, hiszen a felek kapcsolata 2024 óta tart.

A reklám láttán néhány rajongónak nagy kő gördült le a szívéről, hiszen voltak, akik attól tartottak, hogy a világhírű kosaras a visszavonulását fogja bejelenteni. Akadt olyan kommentelő, aki megírta, ugyan mérges, hogy mindössze egy Henessy reklámról volt szó, de azért venni fog tíz üveggel, mert továbbra is rajong szeretett sportolójáért. Érdemes rákattintani a posztra, mert alatta számos tréfás mém is látható.

LeBron James decemberben immáron 41 éves lesz, de a jelek szerint még nem tervezi, hogy befejezze pályafutását. Hamarosan a 23. idényét fogja megkezdeni az NBA-ben. Pályafutását 2003-ban kezdte a Cleveland Cavaliers színeiben, majd megfordult a Miami Heat csapatánál is, mielőtt 2014-ben visszaigazolt a Cleveland Caveliers együtteséhez. Jelenlegi csapatánál, a Los Angeles Lakersnél 2018-óta játszik.

Pályafutását számos díj és elismerés övezi. Négyszer nyerte meg az NBA-t, az NBA All Star csapatnak 21-szer volt tagja. 2008-ban NBA-pontkirály volt, a 2020-as idényben pedig asszisztkirálynak számított.

A válogatottal számos sikert ért el. 2008-ban, 2012-ben és 2024-ben tagja volt az olimimpiai aranyérmes csapatnak. 2004-ben bronzérmet szerzett Athénban az ötkarikás játékokon. 2006-ban Japánban ugyancsak bronzérmes lett az Amerikai Egyesült Államok színeiben a világbajnokságon.

Nyitókép: Pixabay