Forma-1Hírek

Kimi Antonelli rekordot döntve lett F1-es világbajnok!

Soha nem volt még rá példa a sportág történetében, hogy valaki ilyen fiatalon érjen fel a csúcsra.

Az, hogy Antonelli lesz az idei bajnok, lényegében már hetekkel ezelőtt eldőlt. Az olasznak már az Egyesült Államokban is volt esélye arra, hogy matematikailag is bebiztosítsa végső elsőségét. Akkor bár nyerni tudott, riválisai eredményei nem tették lehetővé, hogy igazán felhőtlenül ünnepelhessen.

Most hétvégén viszont Mexikóba úgy érkezett meg a Mercedes ifjú titánja, hogy teljes mértékig saját kezében volt a sorsa. Mindössze két pont megszerzésére volt szüksége, ám ezt bőven túlszárnyalva a harmadik helyen kormányozta célba az autóját. Ezzel végérvényesen eldőlt, hogy Andrea Kimi Antonelli a 2026-os idény bajnoka.

Antonelli megdöntötte Sebastian Vettel 16 éve fennálló rekordját. A német 23 évesen és 134 naposan vált 2010-ben minden idők legfiatalabb bajnokává. Antonelli mindössze 20 évesen és 68 naposan érte el ezt.

Mexikóvárosban Verstappen állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg a második helyen a pole pozícióból startoló Lewis Hamilton végzett. A négyszeres és hétszeres bajnok a vállára emelte Antonellit a pódiumon. Ez volt mindössze a második F1-es szezonja, pályafutása ilyen korai szakaszában csak Juan Manuel Fangio, Jacques Villeneuve és Lewis Hamilton tudott bajnoki címet szerezni.

A 2026-os Mexikói Nagydíj pontszerzői:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 25 pont
  2. Lewis Hamilton (Ferrari) 18 pont
  3. Kimi Antonelli (Mercedes) 15 pont
  4. Charles Leclerc (Ferrari) 12 pont
  5. Lando Norris (McLaren) 10 pont
  6. George Russell (Mercedes) 8 pont
  7. Franco Colapinto (Alpine) 6 pont
  8. Liam Lawson (Racing Bulls) 4 pont
  9. Pierre Gasly (Alpine) 2 pont
  10. Gabriel Bortoleto (Audi) 1 pont

A pilóták pontversenyének élmezőnye:

  1. Kimi Antonelli (Mercedes) 380 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 261 pont
  3. Lewis Hamilton (Mercedes) 259 pont

A konstruktőri verseny élmezőnye:

  1. Mercedes 630 pont
  2. Ferrari 504 pont
  3. Red Bull 380 pont

Nyitókép: Depositphotos