Forma-1Hírek

Verstappen úgy lehet világbajnok, ahogyan Vettel lett 2010-ben

12 pontos hátrányt kellene ledolgoznia a címvédőnek, ami egyáltalán nem lehetetlen.

Korábban volt már példa arra, hogy a jelenlegi pontrendszerben valaki ledolgozzon ekkora különbséget. 2010-ben a Red Bull színeiben versenyző Sebastian Vettel a szezonzártó megelőzően 15 pontos hátránnyal rendelkezett a tabellát vezető Fernando Alonsóval szemben, aki akkoriba a Ferrari alkalmazásában állt. Mi több, Vettel előtt volt akkor még hét egységgel a csapattársa, Mark Webber is.

Csakhogy az idény utolsó futamát megnyerte Vettel, míg riválisai számára katasztrofálisan alakult az a bizonyos vasárnap. Fernando Alonso beragadt Vitaly Petrov mögé és csak a hetedik helyen ért célba, Mark Webbert pedig a nyolcadik helyen intették le Abu-dzabiban. Vettel végül 256 ponttal megnyerte a világbajnokságot, Alonso neve mellett 252, Webberé mellett pedig 242 szerepelt a végelszámolásnál.

Most is rendkívül kiélezett a harc a végső elsőségért, és hosszú idő után ismét három pilóta esélyes a címre. Jelenleg Lando Norris, a McLaren versenyzője az éllovas, aki 408 egységet gyűjtött eddig össze. Mindössze 12 pont azonban a lemaradása a címvédő Max Verstappennek és lőtávolban van még a McLaren másik versenyőzje, Oscar Piastri is. Az ausztrál hátránya 16 pont.

Amennyiben Lando Norris az első három hely egyikén végez, akkor biztosan világbajnok lesz. A legutóbbi futamon azonban láthattuk, hiába gyors a wokingiak autója, nincs garancia arra, hogy dobogós lesz az istálló mindkét versenyzője. Norris Katarban csak negyedikként látta meg a kockás zászlót.

Verstappen ráadásul bombaformában van és rendre kihasználja az ellenfelei hibáit. A holland a legutóbbi öt futamból hármat megnyert, a legutóbbi két alkalommal pedig nem talált legyőzőre. Ha vasárnap is nyer Abu-dzabiban, Norris pedig valamilyen kalamajkába keveredik, akkor a címvédő estére már ötszörös bajnoknak mondhatja magát.

Természetesen nem kell feltétlenül Verstappennek nyernie ahhoz, hogy világbajnok lehessen. Ha például a második helyen ér célba, akkor Piastrinak mögötte kell végeznie, Norris pedig legfeljebb a nyolcadik lehet. A holland számára egy harmadik hely is elegendő lehet, ebben az esetben Piastri legfeljebb másodikként, Norris pedig tizedikként érhet célba.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük