Labdarúgás

Sergio Ramos klubot vált

A spanyol védő elköszönt a mexikói Rayados de Monterrey csapatától.

Sergio Ramos 2004 február 1-jén játszotta első felnőtt bajnoki mérkőzését a spanyol élvonalban, a Sevilla színeiben. A Deportivo La Coruna otthonában elszenvedett 1-0-ás vereség alkalmával csereként lépett pályára Paco Gallardo helyén.

2005-ben a Real Madridhoz igazolt, ahol valóságos klublegendává vált. A spanyol gigász 27 millió eurót fizetett azon a nyáron Ramos játékjogáért, ami akkoriban csillagászati összegnek számított. Nem is kérdéses a habfehérek szurkolói számára, hogy megérte az árát, hiszen sikert sikerre halmozott.

A bajnokságot ötször nyerte meg csapatával, a spanyol kupát pedig kétszer hódította el. Négyszer emelhette magasba a Bajnokok Ligája trófeáját a Real Madrid játékosaként, a klubvilágbajnokságot szintén négy alkalommal nyerte meg csapatával.

2021 nyarán aztán lejárt a szerződése, majd a Paris Saint-Germain csapatához igazolt. A franciákkal nemzetközi sikereket nem ért el, a bajnokságot azonban kétszer is megnyerte a PSG színeiben. A 2023/2024-es szezont a Sevillánál töltötte, majd a 2025-ös naptári évben a Monterrey színeiben futballozott.

A 39 éves középhátvéd új kihívásra vágyik és a hírek szerint szeretne közelebb lenni az Európában élő családjához. Még mindig top formában érzi magát, így a visszavonulás gondolata nem foglalkoztatja. Arra nincs reális esély, hogy korábbi klubjához, a Real Madridhoz szerződjön.

Azt, hogy hol folytatja, egyelőre nem lehet tudni. a válogatottba 2021 óta nem kapott meghívót. Ha egy európai topbajnokságban bizonyítana a tavasszal, Luis de la Fuente talán fontolóra venné a beválogatását. Ha ez megtörténne, 40 évesen léphetne pályára a nyári világbajnokságon.

Nyitókép: Pixabay