Forma-1

Hamilton szeretné elkerülni, hogy Alonso és Vettel sorsára jusson

A két klasszis pilóta képtelen volt világbajnoki címet nyerni a Ferrarival, a hétszeres bajnok viszont nem akar így járni.

Fernando Alonso kettő, Sebastian Vettel pedig négy egyéni világbajnoki cím megszerzését követően igazolt a legendás olasz istállóhoz. Alonso kétszer is rendkívül közel járt ahhoz, hogy bajnok legyen a vörösökkel, ez végül nem jött össze neki. Vettelnek egy komolyabb sansza volt erre, ám végül ő sem járt sikerrel.

Lewis Hamilton, aki a McLarennel egy, a Mercedes színeiben pedig hat világbajnoki címet ért el, arról beszélt, nem akarja követni kollégáit e tekintetben. Az első Ferrarinál töltött szezonja ugyanakkor eddig nem alakult túl jól a számára, hiszen mindössze egy sprintfutam megnyerését tudja felmutatni, mint komoly eredmény. A normál futamokon még a dobogóra sem állhatott fel új csapatával.

A brit nem hiszi, hogy a hátra lévő futamokon csodát tehet majd a jelenlegi autóval. Abban viszont bízik, hogy a 2026-os szabályváltozásokat jó formában fogja tudni kezdeni. Célja nem más, mint hogy bajnok legyen a Scuderiával.

Hamilton hangsúlyozta, bár az elmúlt két évtized során nagyszerű versenyzői voltak a Ferrarinak, mint Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Sebastian Vettel, közülük többeknek nem sikerült felérni a csúcsra. Ő nem szeretne csatlakozni hozzájuk, és sokat is tesz azért, hogy elkerülje ezt. Az elmúlt két hét során néhány napot töltött a gyárban, és a csapat vezetőivel megbeszéléseket is folytatott, írta meg a Nemzeti Sport.

Egyeztetett Fréderic Vasseur csapatfőnök mellett John Elkann elnökkel és Bendetto Vigna ügyvezetővel is. Eszmét cserélt továbbá a fejlesztéseket koordináló Loic Serrával valamint több részleg vezetőjével egyaránt. Hamilton elárulta, hogy a következő idényben használatos erőforrás mellett szót ejtettek az első és a hátsó felfüggesztésről is, de nyíltan beszélt ezeken az egyeztetéseken arról is, hogy jelenleg milyen problémákkal küzd az autó kapcsán.

A brit strukturális átalakításokra tett javaslatot. Úgy véli, ezeket csapatként kell végrehajtaniuk annak érdekében, hogy erősebbek lehessenek. Hamilton elmondta, hogy kipróbálhatta a 2026-os versenygépet, amin már gőzerővel dolgoznak a csapattal. Leszögezte, hogy sorsfordító időszak előtt állnak és hisz a Ferrariban rejlő potenciálban. Bízik abban, hogy több világbajnoki címet is nyerhetnek csapatával.

Nyitókép: Pixabay